Helytörténeti gyűjtemények felújítása a Pécsi Kistérségben

 

A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás 9 településén (Áta, Szőkéd, Kisherend, Görcsöny, Szalánta, Pogány, Kővágószőlős, Cserkút, Bakonya)  a nyáron  megkezdődött és részben be is fejeződött a helytörténeti gyűjtemények szakmai feldolgozása, illetve néhány helyen  az épületek felújítása. Az elvégzett munkához szükséges  anyagiakat  részben az önkormányzatok, illetve a Pécsi Kistérségi Fejlesztő Egyesület által elnyert Leader  pályázati forrás  biztosította. A pályázat  még 2009-ben került beadásra, amelynek eredményére igaz  2010 végéig várni kellett, de nem hiába.

Az elvégzett munka többrétű volt. Az épületek felújítási munkája mellett (teljes felújítás, nyílászáró csere, festés, mázolás), a meglévő gyűjtemények szakmai feldolgozása, katalogizálása és tematikus kiállítások rendezése volt az elsődleges cél. Emellett múzeumi tárlók, installációk vásárlására is lehetőség nyílt. A gyűjtemény szakmai feldolgozását Kölcsey-Gyurkóné Baka Sára etnográfus végezte, szakmai konzulense Begovácz Rózsa a Néprajzi Múzeum muzeológusa volt.

A kiállítások anyagát bemutató leporellók is folyamatosan készülnek, melyek kiadvány formájában a településeken nyíló helytörténeti gyűjteményeket bemutató kiállítóhelyeken, míg elektronikus formában itt olvashatóak.

A  sorozat első kiadványa: Kővágószőlős

 

 

Helytörténeti gyűjtemény, Bakonya
Helytörténeti Gyűjtemény, Bakonya
Helytörténeti gyűjtemény, Cserkút
Helytörténeti Gyűjtemény, Cserkút

 

Helytörténeti Gyűjtemény, Abaliget

 

Helytörténeti gyűjtemény, Kővágószőlős
Helytörténeti Gyűjtemény, Kővágószőlős