Hulladék-helyzetjelentés Kökényből

Befejeződött a kökényi hulladéklerakó teljes rekultivációja a Mecsek–Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében.

A munkálatok tavaly októberben kezdődtek, és a 72 ezer négyzetméteres területen elkészült a teljes rekultivációs rétegrend. Az I. ütem lerakója, amely még szigetelés nélkül készült, 1981-től 17 évig fogadta Pécs és a környező települések kommunális hulladékát. Az átmozgatott szemét végleges elhelyezését követően záró- és takaróréteget kapott. Mindeközben különös figyelmet szenteltek a környéken élők életkörülményeinek zavarmentesítésére, illetőleg a helyi ivóvízbázis védelmére is.

A kistérség 74 755 lakása kapcsolódott be a hulladékgyűjtésbe, ez 96,8 százalékot jelent. Baksa, Birján és Pécsudvard településeken helyben rekultivációt végeztek. Magyarsarlós, illetve Pellérd lerakóit felszámolták, hulladékukat szétválogatják. A fémeket értékesítik, a veszélyes hulladékot elszállítják, míg a komposzt a helyszínen marad. A települések felszámolt hulladéklerakóinak funkcióját az egyetlen jelentősebb kapacitással rendelkező második kökényi hulladéklerakó tölti be.

A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás tagja.

 

Forrás: Dunántúli Napló