Rendben halad a járási hivatalok kialakításáról szóló megállapodások megkötése

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság közleménye.

Az ütemterv szerint halad a járási hivatalok felállításához szükséges feltételek megteremtése. Már több mint 100 településen alá is írták a kormánymegbízottak és a polgármesterek a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselőkről, ingó és ingatlan vagyonról szóló átadás-átvételi megállapodásokat. Mind a 19 megyében és a fővárosban is folyamatosak az egyeztetések a kormányhivatalok és az önkormányzatok között az átadandó feladatokról, még eldöntendő kérdésekről, és sorra születnek a helyi képviselő-testületek által jóváhagyott megállapodások, amelyeket a jogszabály szerint október végéig kell megkötni. A járási hivatalok januárban kezdik meg működésüket, amelyek a vidéken élőknek különösen nagy segítséget és könnyebbséget fognak jelenteni az ügyintézésben.

Országszerte 175 járási és 23 kerületi hivatal kezdi meg működését a kormányhivatalok kirendeltségeként 2013. január 1-jétől. A járási hivatalok az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak, és ezzel jelentős terhet vesznek le az önkormányzatok, a jegyzők válláról. A járási hivatalhoz kerülnek az okmányirodák, egyes gyám- és gyermekvédelmi, szociális igazgatási, családtámogatási ügyek, köznevelési feladatok, menedékjog, egyes építésigazgatási feladatok, egyéni vállalkozói tevékenység engedélyezése, egyes kommunális, állategészségügyi, vízügyi hatáskörök, a helyi védelmi bizottságok vezetése. A szabálysértési feladatok már 2012. április 15-től a kormányhivatalokhoz kerültek.

A feladatellátáshoz kapcsolódó ingó- és ingatlan vagyonra az állam ingyenes használati jogot kap az önkormányzatoktól. Ezekről a kérdésekről zajlanak most az egyeztetések. A megyei és fővárosi kormánymegbízottak, több helyen járási biztosok segítségével, már hónapok óta tárgyalnak az átadás – átvételi megállapodásokról a település vezetőkkel. Ez nem csak a járási székhelyekre vonatkozik, hanem minden olyan helységre, ahol lesz járási hivatali ügyintézés. A kisebb településeken a járási hivatal vagy állandó kirendeltségeket tart majd fenn,vagy települési ügysegédek fognak ügyfélfogadást tartani.

A jegyzőktől nagy számban átvett feladatokkal a járási hivatalok átveszik azokat a közszolgálati tisztviselőket, akik jelenleg ezeket az államigazgatási feladatokat eddig a polgármesteri hivatalokban végezték, garantálva számukra az eddigi bérüket. A járási hivatalok megalakulását követően, következő lépés a kormányablakok számának bővítése lesz, a jelenlegi 29-ről 300-ra. Azaz megsokszorozódik országszerte az ügyfélszolgálatok száma, és az ott elintézhető ügyek mennyisége is nőni fog. A megszaporodott feladatokkal párhuzamosan megkezdődött a felkészült és az ügyfélszolgálati munkára rátermett tisztviselők toborzása és kiválasztása.

(Sajtó Főosztály, KIM, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)


Ismét lehet pályázni falumegújításra és -fejlesztésre

Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 102/2012. (X. 1.) VM rendelete, mely tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-tõl igénybe vehető támogatások részletes feltételeit.

A pályázatok benyújtására nyitva álló időszak:

2012. október 15. – november 15.

A rendelet teljes szövege itt elérhető.

Támogatás vehető igénybe:

 1. célterület

Helyi vagy országos védelem alatt nem álló, a település megjelenésében szereppel bíró alábbi épületek,
épületrészek külső és az épület rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén belső felújítására,
korszerűsítésére, bővítésére, átalakítására, új épületrész kialakítására az alábbi épületekhez kapcsolódóan

aa) települési szilárd burkolatú útvonalak mentén fekvő épületek,
ab) település központját alkotó vagy közvetlenül övező épületek,
ac) helyi turisztikai látványossághoz vagy a település megjelenésében szereppel bíró épülethez közvetlenül
vezető útvonalak mentén fekvő épületek,
ad) az aa), ab) és ac) alpontban meghatározott épülethez kapcsolódó zöld felület rendezésére, parkoló
kialakítására, létrehozására, fejlesztésére,
ae) az aa), ab) és ac) alpontban meghatározott épülethez kapcsolódó kerítés kialakítására, felújítására;

2. célterület

A település környezetét és megjelenését javító fejlesztésre :

ba) kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre,
bb) az utak mentén elhelyezkedő járdák kivételével a védelem alatt nem álló közparkok, pihenőhelyek,
sétányok kialakítására, fejlesztésére,
bc) az a) pont aa)–ac) alpontjában meghatározott útvonalak mentén zöldfelületek, látvány- és használati
térelemek kialakítása, meglévők fejlesztésére,
bd) szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítására, fejlesztésére;

3. célterület
c) alapvetően a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítése feltételeinek javítása céljából új piacok
létrehozására, meglévők fejlesztésére, bővítésére, az előírásoknak történő megfeleltetésére , ehhez kapcsolódóan:

ca) fedett és fedetlen elárusítóhelyek,
cb) egyéb üzlethelyiségek,
cc) egyéb szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek,
cd) raktárak,
ce) szociális és hatósági helyiségek,
cf) szükséges kiegészítő infrastruktúra, szennyvízelvezetés, energia- és vízellátására, parkoló, út,
cg) szelektív gyűjtést biztosító hulladéktárolók kialakítására, meglévők fejlesztésére,
ch) a mérlegelést, illetve a ki- és berakodást segítő eszközök gépek, berendezések beszerzésére,
ci) a település településrendezési eszközeinek módosítására;

4. célterület
d) kültéri, közcélú feladatokat ellátó játszóterek kialakítására, meglévők korszerűsítésére, a játszótéri eszközök
biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelően ;

5. célterület

e) kültéri, közcélú feladatokat ellátó, nem fedett sport és atlétikai pálya, kerékpáros pálya, gördeszka pálya
kialakítására, fejlesztésére, a hozzá kapcsolódó szociális és kiszolgáló helyiségek kialakítására, felújítására.

Az elszámolható kiadások listáját a rendelet 3.  és 4. számú melléklete tartalmazza.

A pályázati adatlapok az MVH oldaláról letölthetőek.


Elkészült

Befejeződött az Abaliget község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása DDOP-5.1.4/A-09-2009-0015 című projekt. A  zárórendezvényére 2012. október 3-án kerül sor.

Program:

16:30 Kisfali János polgármester köszöntője

16:45 Nagy Csaba, Pécs MJV alpolgármesterének nyitóbeszéde

17:00 Mészáros Árpád, TriGon Invest Építőipari Kft. ügyvezetőjének projekt bemutatása

17:20 Sajtótájékoztatót tart Pappné Kádár Viktória a London-Consulting Kft. munkatársa

 

Helyszín: Abaliget, Polgármesteri Hivatal (7678 Abaliget, Kossuth L. u. 87.)

 


Husztót nem csak a husztótiaké

“Találjuk ki együtt Husztót jövőjét” címmel műhelymunka sorozat megvalósítására nyert pályázatot Husztót. A település nemcsak jelenlegi lakóira, de az elszármazottakra is számít a falu jövőképének kialakításában. A “Helyi program kidolgozása aprófalvak élhetőségének javítása érdekében” célterületre benyújtott pályázatra 900.000 forint LEADER támogatást nyert a település.

További 2.000.000 forint pályázati pénzt nyert a község az 5/2012. (III. 1.) BM rendelet alapján. Az összeget a START Munkaprogram megvalósításához szükséges gépi eszközök beszerzésére fordította az önkormányzat.

Gratulálunk!


Játssz!, Versenyezz!, Alkoss!, Egyél finomat és egészségeset!

Óriási társasjáték, energia klub, gombfoci bajnokság, elektromos kisautó verseny, útvesztő, szerencsekerék, kézműves kör, logikai játékok – ezekkel az ingyenes programokkal várja a diákokat, pedagógusokat, szülőket és családtagokat egyaránt szeptember 21-i pécsi interaktív fenntarthatósági napján az Apáczai Nevelési Központ, 2. számú Általános Iskola.

A környezetvédelem, az energiagazdálkodás és az egészséges életmód köré szerveződő programok a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet. A FISZ Egyesület egész napos rendezvényének célja, hogy rávilágítson, a mindennapokban mennyi mindent tehetünk környezetünk megóvásának érdekében, hogyan spórolhatunk az energiával, hogyan élhetünk egészségesebben, mindezt közös, játékos feladatokon keresztül, minden korosztály számára.

A 2. számú Általános Iskola a Nevelési Központ fiatalabb és kisebb általános iskolája. A tanulói létszám csökkenésével kapcsolatos átszervezések, leépítések közepette is megőrizte nevelői gárdája innovatív szellemét, a lehetőségeket és szükségleteket figyelembe vevő gyors reagálás képességét. Az elmúlt több, mint két évtizedben végzettek közül számtalan sikeres szakember és vezető értelmiségi alapozta meg tudását az intézmény tantermeiben. A képességek sokoldalú fejlesztése, a tudás gyarapítása mellett kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik nyelvismeretének, informatikai képzettségének megalapozására. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek és tanulócsoportok tanórán kívüli életére, közösségeik formálására, szépérzékük, igényességük, felelősségérzetük fejlesztésére. Művészeti és technikai szakköreik, az erdei iskola napjai, a szervezett túrák, vetélkedők, diáknapok, nyári táborok, az iskolai élet színesítése mellett tanulóik tehetségének kibontakoztatását, gyakorlati érzékük, képességeik fejlesztését is elősegítik.

 

Időpont: 2012. szeptember 21. (péntek) 9-15 óra
Helyszín:
Apáczai Nevelési Központ, 2. számú Általános Iskola
Pécs, Apáczai körtér 1.


Vidéki fiatalok, figyelem! Indul a Virtuális Falu Program

Vidéki fiatalok jelentkezését várja az AGRYA a képzéssorozatból, kutatásból és konferenciából álló Virtuális Falu Programra, amely elsődlegesen a vidéki közösségeket igyekszik megerősíteni.

 

Nemcsak a mezőgazdasági termelés fenntartásához, de a helyi, falusi közösségek továbbéléséhez is szükséges az utánpótlás, a fiatalok bevonása, részvétele azok tevékenységében. Emiatt szervezi meg a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) partnereivel, a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel és a Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetségével közösen a Virtuális Falu Programot.

A Programba olyan 18-26 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik már most is végeznek a saját falujukban közösségi tevékenységet és szeretnék az ehhez kapcsolódó ismereteiket, tudásukat bővíteni. A Program részeként négy alkalommal találkoznak három napos képzéseken a résztvevők. A képzés sorozat egy falusi – virtuális – település életéhez, működéséhez kapcsolódó témákat dolgoz fel. Így képzések témája lesz többek között a vállalkozás-fejlesztés, közművelődés, a szociális ügyek, közösségfejlesztés, a helyi demokrácia és az önkormányzatok működése, fenntartható gazdálkodás, környezet és természetvédelem kérdései. A képzések a falut, mint részfeladatok szervesen összekapcsolódó egységét mutatják be, ahol minden szereplőnek megvan a saját szerepe és felelőssége. A képzések élményszerűen, személyes példákon keresztül foglalkoznak az egyes témákkal.

A Program résztvevőit pályázaton választják ki. Jelentkezési határidő 2012. október 5. A pályázók személyes meghallgatása után jelölik ki a 30 résztvevő fiatalt. A Program részeként az első képzést 2012. november 23-25 között tartják.

A pályázati anyag letölthető a Program weboldaláról a www.mhvisz.hu címről, valamint a www.agrya.hu weblapról.

 

Forrás: AGRYA


Terménybetakarítás ünnepe Kökényben – avagy hurrá, aratunk!

Fergeteges hangulatú falunappal zárja Kökény a nyarat és köszöni meg Föld Anyának terményeit. A bőséges programkínálat mindenkinek kellemes szórakozást ígér.

A falunap programja itt olvasható

 

Fotó: András Zsófia


Szeptemberi programok a Pécsi kistérségben

 

Kővágószőlős – Szüreti és falunap

2012. szeptember 1.

 

Szalánta – Falunap

2012. szeptember 1.

 

Bakonya – Bányásznap

2012. szeptember 2.

 

Kozármisleny – Városnapi és Szüreti Vigasság 2012

2012. szeptember 7-9.

 

Bakonya – CKÖ-nap

2012. szeptember 8.

 

Bakonya – Egészségnap

2012. szeptember 8.

 

Bogád – Mária-napi búcsú

2012. szeptember 9.

 

Görcsöny – Búcsú

2012. szeptember 9.

 

Pécsudvard – Harmonikafesztivál

2012. szeptember 9.

 

Abaliget – Nyitott templomok éjszakája

2012. szeptember  15. 20.00 óra

 

Cserkút – Kulturális Örökség Napja emlékműsor

2012. szeptember 15.

 

Ellend – Hagyományőrző falunap

2012. szeptember 15.

 

Kökény – Terménybetakarítás ünnepe, Falunap

2012. szeptember 15.

 

Kővágótöttös – Szüreti rendezvény

2012. szeptember 15.

 

Pellérd – Szüreti mulatság

2012. szeptember 15.

 

 

Bakonya – Szüreti felvonulás

2012. szeptember 22.

 

Birján – Szüreti fesztivál

2012. szeptember 22.

 

Bogád – Szüreti bál

2012. szeptember 22.

 

Orfű – Orfűi Voluta Sárkányhajó Verseny

2012. szeptember 22 – 23

 

Cserkút – Szent Mihály napi must mustra / szüreti nap

2012. szeptember 29.

 

Romonya – Szüreti felvonulás

2012. szeptember 29.

 

Szőkéd – Szent Mihály napi búcsú

2012. szeptember 29.

 

Kővágószőlős – Falutörténeti fotókiállítás

2012. szeptember

 

Aranyosgadány – Szüreti mulatság

2012. szeptember

 

 


Közösséget Építünk! – szakmai fórum Kovácsszénáján

Ha Ön aktív szereplője a civil életnek…

Ha fontosnak tartja jó gyakorlatok megismerését…

Ha úgy érzi, hogy javíthatna civil szervezete kommunikációján…

Ha kíváncsi rá, hogyan működik jól egy közösség…

 

 

… akkor tartson velünk!

 

Tisztelettel meghívjuk „Közösséget Építünk” című fórumunkra

A szakmai fórumon a civil szféra kiemelt szereplői adják át tapasztalataikat a résztvevőknek.

 

A két napos eseménysorozaton szó lesz többek között:

  • a társadalmi szereplők közötti bizalom kiépítésének módszereiről;
  • az együttműködés lehetséges útjairól;
  • a civil szervezetek életében támadó nehézségekről és ezek kezeléséről;
  • az egyén szerepéről;
  • jó példák és gyakorlatok bemutatásáról;

 

A részletes programot a meghívó tartalmazza. Az egyes előadások keretein belül lehetőség nyílik egyéni kérdés és probléma felvetésére.

Az előadások között frissítővel illetve ebéddel szolgálunk.

Szeretettel várjuk a téma iránt érdeklődőket!

Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás

Jelentkezési lap


Jól csúszott a pacal a sörrel Szilváson

Véget ért a II. Szilvási Pacalfőző és Sörivó Verseny. Senki nem maradt étlen-szomjan, a rendezők mindenki jókedvéről gondoskodtak. Öt csapat kondérjában rotyogott a – hol csípős, hol méregerős – pacal. Nehéz volt a döntés, de a bírák  Bognár Róbert főztjének zamatát kedvelték a legjobban. II. helyezett lett a Bostai Belesek csapata, a bronzérmet pedig a Szőkei Romák csapata nyerte el.

Nem meglepő, hogy a nagy melegben jól csúszott a jéghideg sör is, az egy literes mennyiség  mégis sok versenyzőn kifogott: csupán az első két helyezett tudta legurítani a pompás nedűt! A leggyorsabb Goldschmidt Ferenc volt, másodikként Kőszegi Zoltán végzett a megmérettetésen.

A Szilvás község falunapjával egybekötött versenyen 6 csapat indult, összesen 18 kiló pacal és “töménytelen mennyiségű” sör fogyott. Schaff József polgármester és Szilvás község jövőre ismét elvárja az érdeklődőket és a megmérettetésre vágyó pacalfőző csapatokat.

 

 

Életképek az eseményről: